2012. október 14., vasárnap

Puncsgolyó



A tortasütés után viszonylag sok "piskótahulladék" keletkezik, aminek a puncsgolyó az egyik legjobb újrahasznosítási módja. Keresgettem azt a receptet, amelyik legjobban hasonlít a cukrászdaira és KRICKY KONYHÁJA -nál találtam rá a legfinomabbra.

Hozzávalók
- maradék piskóta szétmorzsolva vagy darált keksz (ha nem kakaós a piskóta, akkor 1-2 evőkanál cukrozatlan kakaópor)
- maradék vajkrém (ennek hiányában margarin)
- 1 evőkanál lekvár (ne legyen több, mert savanyú lesz tőle, a kis mennyiségtől pedig finoman pikáns)
- 1 evőkanál Nutella (ez saját ötlet, ki is maradhat)
- cukorszirup (40 dkg cukorból 3 dl vízből szirupot főzünk, ha kicsit kihűlt hozzáadunk 1,5 dl rumot)

Az összetevők arányát nem tudom meghatározni,  formázható - olyan puncsgolyó állagú - masszát kell kapnunk. Összekeverjük, fél órát hagyjuk pihenni és ezután formázzunk belőle golyókat. Ezt követően forgassuk kókuszreszelékbe és kész is!

A képen látható puncsgolyókat én színes csokival vontam be és színezett kristálycukorral díszítettem. A színes csokipasztillákat ITT vásároltam a színes kristálycukrot pedig az Aldiban.
Egy jó tanács: az Aldiban, Lidl-ben, KIK-ben, - ha arra jártok - mindig nézzetek körül, mert nagyon jó áron lehet extra cukrász dolgokat vásárolni!


2 megjegyzés:

  1. Szia Eszti!
    Esetlegesen valami fini krém recepted is van gondolom a tortáidba::)Jó magam nagyon szívesen fogadnám.A piskóta recept tökéletesebb nem is lehetne...Megsütöttem.Köszönöm.Betölteni már nem volt időm...mert elfogyott.Csakúgy:::))))
    Üdv.N.Anikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Anikó! Nagyon örülök, hogy Neked is bevált a recept. Van egy nagyon finom csokitorta receptem, akkor az lesz a következő bejegyzés! :))

      Törlés