2012. október 30., kedd

Linzer




Hozzávalók (kb 30 darabhoz):
30 dkg liszt
20 dkg margarin
10 dkg porcukor
1 tojássárgája
1 cs vaníliás cukor
1 teáskanál sütőpor
Baracklekvár


A lisztet, porcukrot, vaníliás cukrot, sütőport összekeverem, majd belemorzsolom a margarint, végül a tojássárgáját és összegyúrom.

1 órát a hűtőben pihentetem.

Fél centis vastagságúra nyújtom, linzerszaggatóval kiszúrom.

Közepes hőfokon 10 percig sütöm. TÉNYLEG 10 PERCIG!!!




Halloween lévén "sütőtök-imitációt" készítettem linzerből A fenti mennyiségű összetevőkből 15 db lett. A tészta kb. 10%-át zöld ételszínezővel színeztem, a többit narancssárgával. Két kisebb és két nagyobb kört szaggattam a narancsszínűből, és egy levélformát a zöldből. Maradva a hagyományoknál baracklekvárral tapasztottam össze a lapokat.


És egy kis nosztalgia, linzerek nyári kivitelben:




2012. október 27., szombat

Amerikai krémes, egy "amerikás" ünnephez





AMERIKAI KRÉMES

Hozzávalók:
7 tojás sárgája
20 dkg cukor
20 dkg liszt
1 cs sütőpor
2 evőkanál kakaópor
13 evő kanál víz.

A tojás sárgáját kikeverjük a cukorral, a vízzel, majd hozzákeverjük a sütőporos lisztet és a kakaót. Közepes lángon kb. 20 percig sütjük.

Krém:
7 tojásfehérje
8 evőkanál cukor
2 cs vaníliás pudingpor
6 dl víz.
A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük. A pudingport a vízzel simára keverjük és sűrűre főzzük. Még forrón összekeverjük a habbal és a tészta tetejére kenjük. 20 percig  közepes hőmérsékletű sütőben továbbsütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni.

A tortához a krémet narancssárgára festettem ételfestékkel. Ez a púpos hátú fekete macska nem hozott nekem szerencsét, mivel először fekete kristálycukorból készítettem el, de legnagyobb bánatomra megolvadt a cukor és elfolyt a macsek. Végül marcipán cica lett belőle.

Az eredeti recept szerint itt még nem ér véget a történet, mert a krémre teszünk egy tejszínhab réteget is. Ez egy nagyon könnyű, igazán habos, nem túl édes sütemény. Nagyon emlékeztet az íze gyermekkorom képviselőfánkjára. 

2012. október 26., péntek

Halloween III - Földkupac muffin



Túró Rudi muffint készítettem kissé aberrált formá(m)ban



Először csak kukacosra vettem a figurát, de volt némi hiányérzetem....




... aztán megspékeltem egy véres csonttal, hogy méltó legyen az ünnephez.


Bármilyen csokis muffinból elkészíthető, a tetejét Nutellável kentem meg és beleforgattam tortadarába. Nyomtam bele egy-két gumikukacot és egy habcsók-csontot ételfestékkel "összevéreztem".

Halloween II. Tökfej sütinyalóka




Már rég ki akartam próbálni a cake-pop készítését. A puncsgolyó receptjéből készült. Annyi titok van a készítésében, hogy mielőtt belenyomjuk a pálcikát a megformázott golyókba, mártsuk bele olvasztott csokiba, utána pedig hűtsük jól le, ettől stabilan megáll benn a pálca. Ezt követően narancssárgára színezett fondantba mártottam. Fekete ételfestékkel arcot pingáltam rá.

Nekem nagyon tetszett :)))



Halloween I. - Habcsók csontok



habkarika receptjéből készült. A habzsákhoz nagy lyukú kinyomó fejet illesztettem és karika helyett most csontokat formáztam.

Happy Halloween

Halloween party volt ma az általános iskolánkban és mindenkinek készülni kellett olyan harapnivalóval, süteménnyel, ami ezt az ünnepet tükrözi. Mivel én volnék a család süti-felelőse, bátyám nagylánya megkért, hogy süssek egy tortát. (Most persze pont azt a korszakomat élem, hogy semmi kedvem tortázni. Szeptemberben minden hétre jutott egy "komolyabb" darab ez pedig a munka, és a család mellett nagyon fárasztó tud lenni. Úgy döntöttem, hogy "tortapihenőt" tartok. Ilyenkor nincs itthon semmi tortás cuccom, így kísértésbe se tudok esni egy-egy felkérést illetően.) Kapásból mondtam is az unokahuginak, hogy sajnos nem tudom megcsinálni, de felajánlottam, hogy megmondom én a tanár néninek, hogy most nem lesz tőlem torta. A tanár néni mondta, hogy semmi gond, megérti, és elmesélte, hogy tartanak egy Hallooween partyt a suliban, mindenki visz valami témába vágó édességet, és az unokahúgom jelentkezett, hogy az ő keresztanyukája nagyon szép tortákat tud sütni, és majd ő hoz egyet, mert én biztos megcsinálom neki.
Nekem olyan lelkiismeret furdalásom lett, de olyan.....

....hogy két nap múlva bejelentettem, hogy elkészítem a sütit. Persze, ha lúd, legyen kövér: ebbe az osztályba két keresztlányom jár, én pedig senkit nem akartam megbántani, úgyhogy tortapihenő beszüntetve és beindult a nagyüzem.


Amerikai krémes tortát készítettem. 
A macskát újfent Era barátnőm kreálta, a torta oldala egy roppanósan vékony csokiréteggel lett borítva, amin aranyszínű pókháló volt, és egy szellem is helyet kapott rajta.



Ezek az aprósütik készültek még 

A következő bejegyzésekben egyenként bemutatom receptekkel a sütiket.

2012. október 25., csütörtök

Shit cake :)))))

A héten Halloween-süti dömping volt a konyhámban. Két keresztlányom Viki és Panna kérésére sütöttem egy iskolai Halloween partyra. Nem ronthatom el a meglepetést, mert a buli holnap délután lesz, ezért még nem nyilvánosak a fotók. Azonban eszembe jutott egy "hasonló" témájú torta, ami nagyon megosztó volt. Voltak, akik viccesnek találták, voltak akik elborzadtak tőle, én nagyon bírtam. Cukrász szempontból pedig a szélsőségek tortája volt.

Van egy kedves, nagyhumorú baráti társaság városunkban, akik életében a konditerem a közös pont. Egyikőjük a szennyvíztelep Igazgatója (nagybetűvel, mert egymás közt is csak Igazgató úrnak szólítják). Nos elérkezett az Igazgató úr születésnapja és a kedves haverok engem szemeltek ki a megtisztelő feladatra, hogy készítsek egy szennyvíztelep témájú tortát. 

A tortázással kapcsolatosan el kell mondanom, hogy nem vállalok tortát megrendelésre, kizárólag családnak, barátoknak sütök, azonban, ha valaki olyan tortát szeretne, ami beindítja a fantáziámat, akkor nyert ügye van. Ilyen szerencséjük volt a fiúknak is, mert azonnal elkezdett kattogni az agyam, hogy mit lehet ebből kihozni, és ismerve őket, mennyire lököttek, tudtam, hogy a végletekig elmehetek a hülyeség irányába.

Rögtön szóltam Era barátnőmnek, aki majd többször fel fog bukkanni a blogon, mivel Ő az, aki szobrászkodás terén mindig a segítségemre van. Igazi művész!! Szóval szóltam Erának, aki pedig rögtön szólt az ő barátnőjének, Ancsának - aki szintén szeret cukrászkodni -, hogy alkotótábort tartok a konyhámban. :)))

Hárman díszítettük ezt a tortát, amit nem minősítenék, mindenki döntse el mennyire megfelelő az ízlésének.





Az alapkoncepció az volt, hogy a tortán ötvözzük a munkát és a hobbit. Aki szennyvíztelepen dolgozik, az tudjuk mivel bánik... (Csak remélni merem, hogy amivel bánik, azzal nem kenődik... hahahaha). Szóval az input alapanyag kapott fő szerepet, minden járulékos elemmel, mint légy, giliszta, patkány. 
Egy szennyvíztisztító medencét is alkottunk, amiben az Igazgató úr, épp a napi edzését végzi,  "a munkája a hobbija" jeligére :)))
A tisztítómedence két oldalán próbáltuk ábrázolni a szakmai folyamatot, vagyis a szennyvíz bemegy a medencébe, a tiszta víz pedig távozik.


A bementi oldal...



Az Igazgató Úr :))



A "késztermék".

Hogy miért volt a szélsőségek tortája? Ennyi finomságot talán egy tortámba sem tettem. A kupacok nagyon finom Lübecki marcipánból készültek, a szennyvíz Martiniből volt a zselésítve, a tiszta víz pedig Curacao likőrből. Ebben a tortában minden benne volt... 
....de nem tudtam volna beleharapni. :)))

2012. október 23., kedd

Meggyes rétes



Nagymamáim igazi házi, húzott réteseiről már csak álmodozom. Egyszer volt egy halvány próbálkozásom, amiből rájöttem, ez a bizonyos rétes nem az én műfajom. Viszont cseresznye és meggy szezonban, és néha amúgy is, erős vágyat érzek egy jó házi rétes iránt. Nem emlékszem már, hol bukkantam rá erre a receptre, de ő lett a kiválasztott. Gyorsan, egyszerűen elkészíthető, ha jó vékonyra nyújtjuk, igencsak hajaz egy házi rétesre.

Hozzávalók:
30 dkg liszt
2 dl tejföl
1 teáskanál só
10 dkg margarin
3 evőkanál rétesliszt

Magozott meggy
Zsemlemorzsa
Cukor
Olaj


A lisztet, tejfölt, sót összegyúrom, vékonyra kinyújtom. A margarint összekeverem a rétesliszttel és megkenem vele a tésztát. Feltekerem, mint egy kalácsot, három részre vágom.
A három részt egyenként kinyújtom, meglocsolom olajjal, meghintem zsemlemorzsával, rászórom a cseresznyét, megszórom cukorral, feltekerem és 200 fokos sütőben kb. fél óra alatt készre sütöm. 


2012. október 22., hétfő

Cseresznyevirág torta


Nyugdíjas találkozóra készült torta. Az alsó szint csokitorta volt a csokikrém receptemmel, a középső szint meggyes-diós felvert tészta vanília krémmel (a vanília krémet úgy készítettem, mint csokit, csak vanilia pudinggal), a legfelső szint Mozart torta , a receptje ITT található.

Mindhárom szintet bevontam Unidec masszával. A faágakhoz ChokoFlex masszát használtam (beszerezhető INNEN). 



Ezzel a szegélykiszúróval kivágtam mindhárom szinthez a díszítő "szalagot".
Enyhén megnedvesített ecsettel végigkentem a szalag hátoldalát, így rögzítettem a tortára.
Ezt követően raktam fel a faágakat.



Ezt a két virágkiszúrót használtam a cseresznyevirágok megformázásához



A kiszúrt virágok szirmait vékony szivacslapon gömbfejű marcipánformázó segítségével, körkörös mozdulatokkal elvékonyítottam. A virágokat szintén nedves ecsettel megkentem és rögzítettem a tortára.




A virágok közepébe gyöngyházfényű cukorgyöngyöt nyomtam

Méretenkén kb. 50 db virág készült, mielőtt felraktam a tortára bonbon formában szárítottam, így a szirmai nem lapultak le.

2012. október 21., vasárnap

Aszaltkörtés mogyorótorta

Ínyenceknek való finomság! Mennyei! Igazi ízkavalkád!  Ha szeretnél valakit elkápráztatni egy tortával, ez tökéletes választás! A tökéletes dolgokhoz viszont minőségi alapanyag, idő és odafigyelés szükségeltetik.
Az eredeti receptet PIXIE PIE oldalán találtam. Nagyon-nagyon időigényes sütemény, de muszáj volt megsütnöm, annyira kínálta magát. Családi kedvenc lett, bár időszűke miatt nem tudom sokszor készíteni.



Az eredeti recept ITT található. A linkre kattintva megtaláljátok a receptet és nagyon pontosan, aprólékosan leírva az elkészítés módját.
Én a külsején változtattam kicsit, de belül mindent az utasításoknak megfelelően készítettem. Mit mondjak: TÖKÉLETES!

2012. október 19., péntek

Kapros, petrezselymes tonhalhab




Hozzávalók:
1 tubus Rio Mare tonhal pástétom
2 dl tejszín
Apróra vágott kapor és petrezselyemzöld

A jól behűtött tejszínt kemény habbá vertem. Adtam hozzá 1 csomag habfixálót is, hogy jobban tartson. Hozzákevertem a zöldség zöldet, a kaprot és a halpástétomot.
5 perc alatt kész, ha szépen tálalod, kiváló vendégváró finomság, előétel.



Ebből készült.


2012. október 18., csütörtök

Tejszínes tárkonyos csirkeragu leves



Hozzávalók
30 dkg csirkemell
2-3 szál kockára vágott sárgarépa és petrezselyem
cukorborsó
1 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
erőleves kocka
3 dl főzőtejszín
1 evőkanál keményítő
só, bors, tárkony
ecet

Olajon üvegesre pároljuk a vöröshagymát. Hozzáadjuk a kockára vágott csirkemellet és a zúzott fokhagymát. Addig sütjük, míg a hús kifehéredik. Sóval, borssal fűszerezzük. Felöntjük erőlevessel (én felöntöm vízzel és dobok bele 2 erőleves kockát). Amikor a hús félig megpuhult hozzáadjuk a zöldségeket. 
A tejszínben 1 evőkanál keményítőt csomómentesre keverünk és besűrítjük a levest. Tárkonnyal bőven megszórjuk és egy kevés ecettel pikánssá tesszük

2012. október 17., szerda

Tejszínes-sonkás-kukoricás tészta

Általában úgy belemerülök a főzésbe, hogy megfeledkezem a fotózásról, de most sikerült minden mozzanatot megörökítenem. Jöjjön egy lépésről-lépésre fotósorozat. Eredeti recept innen.


Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
20 dkg csirkemell sonka
1 doboz konzerv csemegekukorica
2 dl főzőtejszín
1 cs. színes tészta
1 cs. mini Mozzarella
só, bors, curry



Zsiradékon üvegesre sütjük a kockára vágott vöröshagymát



Hozzáadjuk a kockára vágott csirkemell sonkát, néhány percig együtt pirítjuk...



...majd belekeverjük a csemegekukoricát.



Felöntjük a főzőtejszínnel.



Curryvel,



borssal és egy icipici sóval ízesítjük. Attól függően mennyire sós a sonka.



Amíg rotyog a ragú, sós vízben kifőzzük a tésztát.



Miután megfőtt a tészta, a ragúhoz keverem.



Tetejére szórom a mini Mozzarellát....



...és jó étvágyat kívánok!







2012. október 16., kedd

Habkarika



A habkarika - összetevőit tekintve - egy nagyon egyszerű édesség, ennek ellenére nagyon sokszor fulladtam kudarcba vele. Szétfolyt a hab és nem tudtam formázni, nem keményedett meg stb.
Farkas Vilmos honlapján azonban rátaláltam a habcsókkészítés egyszerű-nagyszerű technikájára. Az eredeti recept ITT.

Ha kipróbáljátok - és remélhetőleg megszeretitek a csokikrémet -, akkor Nektek is marad tojásfehérjétek, amiből így tudtok finom és szép habcsókot készíteni:

20 dkg tojásfehérjét
40 dkg kristálycukorral
egy lábosba teszünk. Folyamatos keverés mellett csípősen melegre hevítjük. Ez azt jelenti, hogy melegítés közben beledugom az ujjam, és mikor olyan meleg, hogy már csíp, akkor jó.
Levesszük a tűzről és keverőgéppel kemény habot verünk belőle. (Ne lepődj meg, lényegesen hosszabb időt vesz igénybe, mintha normál állapotában vernéd fel a tojásfehérjét.)
Csillagcsöves habzsákba töltjük és sütőpapírra habkarikát, habcsókot nyomunk. 70 C fokos sütőben bő 3 órán keresztül szárítjuk.


Ha kreatív hangulatban vagyunk, kosárka formára is nyomhatjuk a habot és száradás után tejszínnel, gyümölccsel tölthetjük. Ekkor azonban már nem habcsók, hanem Pavlova névre hallgat. :))) (Csak zárójelben jegyzem meg: nagyon látványos édesség, de az élvezeti értéke nem túl nagy. Pont olyan, mintha, habcsókra tejszínt nyomnánk.... ) :))


Tejszínes, epres habkosárkák csokilepkével
(Csokilepke az Aldiból)

2012. október 15., hétfő

Gesztenyekrém

A gesztenyepüré úgy finom, ahogy van. Nem szabad sokat variálni rajta, nem szabad, hogy veszítsen az ízéből, csak kicsit puhítanunk kell, hogy könnyen kenhető legyen.
Ez a leges legegyszerűbb tortakrémem, pillanatok alatt kész van. Ha kevés időnk lenne sütit készíteni, ez tökéletes választás.

1 csomag gesztenyemasszához számolunk 1 dl tejszínt és ízlés szerint porcukrot.
Az 1 dl tejszín az a maximum, ettől inkább kevesebbet tegyünk bele, de ezzel a mennyiséggel még jól dolgozható krém lesz belőle.
Egy torta betöltéséhez kb. 2-3 gesztenyemasszát használok.

A gesztenyéhez hozzákeverjük a tejszínt, nem kell felverni(!), csak úgy "folyósan", és ízlés szerint porcukrot. Aki szereti egy pici rummal is megbolondíthatja. Ennyi! Így tökéletesen megőriztük a gesztenye ízét és zamatát. :)))

Itt most álljunk meg egy szóra: a tejszín az MINDIG, kivétel nélkül mindig állati eredetű legyen!!! Tejszínes tejszín, nem növényi! Tudniillik azért TEJszín a neve, mert állítólag látott tejet!
Ölni tudnék a növényi habalapoktól! Nehéz, rossz ízű, tiszta műanyag. 
Egy szó, mint száz: használjunk jó minőségű állati eredetű tejszínt, mert sokkal finomabb!



Csupaszív gesztenyetorta

Csokikrém

Nagyon sokszor használom ezt a krémet tortáim töltésére, és igyekszem is mindenkit rábeszélni, hogy ezt feltétlenül kóstolja meg, mert naggggyoon finom!!

Az eredeti recept egy Zala kocka receptje innen. Ezt a krémet sem lehet elrontani, még soha nem lett "folyós". Isteni finom, lágy, könnyű, nem tömény krém. Nagyon hálás vagyok ezért a receptért.

Hozzávalók:
0,5 l tej
2 csomag csokis pudingpor (Oetkert használok, egyik étcsokis, másik hagyományos)
20 dkg cukor
3 tojás sárgája
25 dkg margarin

Előveszek egy nagyobb lábost (akkorát, hogy az összetevőket meg tudjam főzni benne + kihűlés után a margarint úgy hozzá tudjam robotgéppel keverni, hogy ne terítse be az egész konyhát). 
A tojás sárgáját a cukorral habosra keverem majd hozzáadom a pudingport egy pici tejet és csomómentesre keverem. Ezt követően hozzáöntöm a maradék tejet és felteszem főni. Mikor sűrűsödni kezd, egy kicsit  habosodik a teteje. Az a tapasztalatom, hogy akkor jó a krém, ha már nem habos és úgy besűrűsödik, hogy alig bírod keverni. Felejtsük a jó öreg fakanalat, mindig habverővel keverjünk!
Hagyjuk a krémet teljesen kihűlni. Ha kevés időnk van, állítsuk a lábost hideg vízbe. Teljesen ki kell hűlnie!!! A krém tetején képződött kemény "bőrt" szedjük le, és ezt követően keverjük bele keverőgéppel a szobahőmérsékletű margarint.



Csokitorta egy tanító néninek békebeli hangulattal: tintatartóval és horgolt terítővel

2012. október 14., vasárnap

Puncsgolyó



A tortasütés után viszonylag sok "piskótahulladék" keletkezik, aminek a puncsgolyó az egyik legjobb újrahasznosítási módja. Keresgettem azt a receptet, amelyik legjobban hasonlít a cukrászdaira és KRICKY KONYHÁJA -nál találtam rá a legfinomabbra.

Hozzávalók
- maradék piskóta szétmorzsolva vagy darált keksz (ha nem kakaós a piskóta, akkor 1-2 evőkanál cukrozatlan kakaópor)
- maradék vajkrém (ennek hiányában margarin)
- 1 evőkanál lekvár (ne legyen több, mert savanyú lesz tőle, a kis mennyiségtől pedig finoman pikáns)
- 1 evőkanál Nutella (ez saját ötlet, ki is maradhat)
- cukorszirup (40 dkg cukorból 3 dl vízből szirupot főzünk, ha kicsit kihűlt hozzáadunk 1,5 dl rumot)

Az összetevők arányát nem tudom meghatározni,  formázható - olyan puncsgolyó állagú - masszát kell kapnunk. Összekeverjük, fél órát hagyjuk pihenni és ezután formázzunk belőle golyókat. Ezt követően forgassuk kókuszreszelékbe és kész is!

A képen látható puncsgolyókat én színes csokival vontam be és színezett kristálycukorral díszítettem. A színes csokipasztillákat ITT vásároltam a színes kristálycukrot pedig az Aldiban.
Egy jó tanács: az Aldiban, Lidl-ben, KIK-ben, - ha arra jártok - mindig nézzetek körül, mert nagyon jó áron lehet extra cukrász dolgokat vásárolni!


2012. október 12., péntek

Koreai marinált sertés Hasselback burgonyával




Koreai marinált sertésszelet (hozzávalók 1 személyre):
15 dkg sertéskaraj vagy szűzpecsenye - vékonyan szeletelve
1-2 evőkanál szójaszósz
1 evőkanál földimogyoró olaj (Aldiban vettem)
1 kiskanál cukor
só, bors

A szójaszószt, a földimogyoró olajat, cukrot, fűszereket összekeverjük, a húst beleforgatjuk és ebben a pácban érleljük 2 napig. Sütéskor egy wok sütőbe kevés olajat teszünk és rövid ideig sütjük (ne hagyjuk, hogy kiszáradjon).
Nagyon finom zamatos: a szójától kicsit savanykás, a karamellizálódott cukortól csipetnyit édes.
A recept eredetije ITT található.



Hasselback burgonya GIZI receptje alapján
Ez a recept a legjobb dolog, ami egy krumplival történhet, ha köret készül belőle. Nem tudok annyit készíteni, hogy elég legyen. Általában 15 db közepes méretű krumpliból készítem, ennél több nem fér bele egy gáztepsibe.



A krumplikat meghámozom, hosszában kettévágom és félpuhára főzöm. Egy tepsiben sorba rakom őket, a tetejüket keresztben bevagdosom. Elkészítem rá a következő kencét:
5 dkg vajat felolvasztok
1 evőkanál olíva olajat keverek hozzá
Curryvel, borssal, kis sóval ízesítem.

Egy szilikonecset segítségével bekenem a krumplikat és legmagasabb hőfőkön addig pirítom, amíg gyönyörű aranysárga színe lesz, az alja pedig picit megpirul. 
Kívül kicsit roppanós, belül istenien omlós! Jómagam nem szeretem a köreteket, de ezt imádom!


2012. október 11., csütörtök

Tortaburkolás - Aranyszabályok!

Ha már van mivel, akkor most vegyük át, hogyan.

A tortaburkoláshoz szükségeltetik - milyen meglepő - egy torta és a burkolóanyag.

A tortasütésnek azonban megvannak a maga TÖRVÉNYEI.
A törvény pedig törvény, muszáj betartani, mert ha nem, bünti jár érte: senkinek nem kívánom az összerogyó torta látványát, sem a repedező burkolómasszáét, és azt sem gondolnám, hogy a torta elkészítésénél a Pisai ferde tornyot akarjuk rekonstruálni.


Ez a torta atomjaira hullt a hűtőben, mert csakazértis beletöltöttem a lágyra sikerült krémet :((


Ezt mindenképpen tartsd be, ha szép tortát akarsz sütni:

1./ Mindig szánj elég időt a torta elkészítésére! Ha azt akarod, hogy a tortád finom legyen és szép, fordíts rá időt! Különben ne is állj neki! Mivel nem profi cukrászüzemben sütünk és általában senki nem dolgozik a kezünk alá, egy emeletes torta elkészítése - díszítéstől függően - 10-15 munkaóra is lehet.

2./ Háziasszonyként kb. 95% esélyed van rá, hogy a megsütött piskóta nem lesz tökéletesen egyenes. Általában egy jókora púp van a közepén. Ezt mindig le kell vágni! Ne sajnáljuk megtenni, mert nagyon finom puncsgolyót és Somlói utánzatokat tudunk belőle később készíteni. Amikor betöltjük krémmel a tortát, akkor is nagyon ügyeljünk rá, hogy egyenes legyen! Ha szükséges, a kész, betöltött tortát is faragjuk meg! Egy jó tanács: a krémmel betöltött tortára hűtés előtt tenyereljünk rá, így a krém  telítődik a lapok között, amit elsimítunk rajta és később nem okoz meglepetést, mikor a marcipán súlyától kezd el kitüremkedni és kinyomni a burkolómasszát.

3./ Burkolás előtt a tortát teljesen be kell vonni krémmel. Én vajkrémet használok a bevonómassza alá, de megfelelő az a krém is, amivel a tortát betöltöd. A lényeg, hogy ne legyenek benne kemény darabok (dió, gyümölcs stb.) tökéletesen sima felületet kell kapni. DE: soha-soha! ne használjunk olyan krémet a marcipán alá, amiben tejszín van! A tejszín kiolvasztja a marcipánból a cukrot és a burkolat egyszerűen szétfolyik. A legtökéletesebb - bár a legdrágább megoldás - a jól kihabosított vajkrém: 10 dkg vajra 5 dkg porcukrot számolunk és habosra keverjük. A habosra keverés azt jelenti, hogy addig verjük, míg a vaj térfogata kb. duplájára nő a színe pedig hófehér lesz. 

4./ Mindig jól behűtött tortát díszítsünk! Ha lágy a krém, a torta díszítés közben elmozdulhat, megrogyhat.

5./ Mielőtt a bevonómasszát ráhelyezzük a tortára alaposan be kell gyúrni, pont úgy, mint egy kelt tésztát. A bevonómasszát étkezési keményítőn nyújtjuk, és a nyújtófával emeljük át a tortára.

6./ Nem szabad túl vékonyra nyújtani a masszát! Az ideális anyagvastagság 2-3 mm, különben könnyen szakad.

A tortabevonást gyakorlatban megnézheted ITT , de rengeteg videót találsz ebben a témakörben.
És itt is gyakorlat teszi a mestert!






2012. október 10., szerda

Tortaburkolók

Először is szeretném megköszönni a sok pozitív visszajelzést a bloggal kapcsolatban. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy többeknek napi olvasmánya lett. Kaptam dicséreteket a receptjeimért, amit kipróbáltatok. Meglepően sokan kérnek tanácsot, főleg tortával kapcsolatban, ezért a mai bejegyzés legyen a cukormasszáé!

Általában az első kérdés tortaügyben, hogy mit használok burkolásként a tortáimra. Íme a történetem.
A legelső tortámnál Szamos marcipánt használtam, és annak ellenére, hogy az első burkolásom volt, nagyon jól tudtam vele dolgozni. Emellett ne feledkezzünk meg az ízéről sem! (Mondjuk én nagy marcipán rajongó vagyok!!) A probléma vele azon kívül, hogy borzasztó drága, és nem létezik belőle hófehér. 

Próbálkoztam Formix bevonóval, amit innen és innen lehet beszerezni. Hófehér, finom, egy kis gyakorlattal könnyű vele burkolni és árban is barátságosabb. Némi gyakorlat azért kell, mert velem többször is előfordult, hogy "túlgyúrtam", azaz annyira átmelegítettem a kezemmel a masszát, hogy nem tudtam átemelni a tortára. Viszont azt is el kell mondanom, hogy Lengyel Józsi blogszülinapi alkotós buliján is ezt használtuk, és semmi probléma nem volt vele. Tehát itt is igaz, hogy gyakorlat teszi....

Ami nekem igazán bevált az Unidec massza. Itt rendelhető (a marcipán helyettesítőknél találod). Próbáltam belőle a hagyományosat és a soft (lágy) masszát, és mára a sima Unidec mellett tettem le a voksot. Nagyon szeretek vele dolgozni, hófehér, finom, könnyen munkálható és árban messze a legjobb. 
Nem titok, minden tortám Unidec-kel készül.

Ám megjárva a szamárlétrát - azért ez így az igazi - kipróbáltam a házi cukorbevonót is. Nem tudom összehasonlítani a fenti bevonókkal, mert egész más az állaga. Az biztos, hogy sokkal hamarabb szárad, töredezik. Nagyon el kell találni az állagát, hogy jól munkálható legyen. Mit mondjak: egyszer sikerült, egyszer nem. :)) 
Kiskukta receptjét használtam, lépésről, lépésre az instrukciók szerint. A receptet nem írom le ide, mert gyönyörűen, képekkel illusztrálva megtaláljátok ITT.

Házi fondant felhasználásával készült tortáim:









Nem találtam többet, amiből azt a következtetést tudom levonni, hogy nem igazán vált be. Azonban most ne hallgassatok rám, mert, ha a neten körülnéztek sok blogger gyönyörű dolgokat művel a házi fondant használatával. Ha van időtök és türelmetek, biztos megéri a kísérletezgetés.


2012. október 9., kedd

Torta és Karamell: egy pazar blogszülinap

A tortamánia, ami mára függőséggé nőtte ki magát nálam ezzel a honlappal kezdődött. Netes szörfölgetéseim egyikén lyukadtam itt ki. Eddig ilyen tortákkal kis hazánkban még nem találkoztam. Nagyon tetszett, hogy ilyen merészen bánnak a színekkel és formákkal, tetszett, hogy túlléptek a Magyarországon - inkább közismert, mint közkedvelt - vajkrémes habrengeteg tortákon. Azt hiszem itt fertőződtem meg a tortákkal. 

Valamikor 2012. elején találtam rá Lengyel József blogjára, amitől a lélegzetem is elállt. Ez volt az első blog, amit egyhuzamban néztem végig az első képtől az utolsóig, az első betűtől az utolsó pontig. A mai napig nem láttam még ehhez foghatót. Lengyel József keze által megszületett a cukrászat csúcsa. Amit Ő képvisel azt nem lehet tanítani: erre születni kell. Minden alkotása olyan "Lengyeljózsis", vagyis elegáns, kifinomult, letisztult, a maga egyszerűségében gyönyörű. Főként karamellvirágokkal díszíti tortáit. 
A karamellt szokás a cukrászat királynőjének is aposztrofálni, ami két dolog miatt is igaz. Egyrészt nagyon nehéz technika, nagyon magas hőmérsékletű anyaggal kell gyorsan és tökéletesen dolgozni, ami komoly tudást és gyakorlatot igényel. Másrészt gyönyörű színeket és csillogást lehet vele elérni, és pontosan ez a díszesség és csillogás a "veszélye" a karamellnek, mert nagyon szűk a mezsgye az elegáns csillogás és a giccses színkavalkád között. Józsi kezében olyan lágyan nyúlik és formálódik a karamell, mintha valódi selymet simogatna. Virágai tökéletesek, minden tortája gyönyörű: minden virágnak és dísznek, szalagnak és glazúrnak megvan a helye a tökéletes harmóniában.     
Hiába is próbálom, nem tudom leírni szavakkal a "LengyelJózsi" jelenséget. Varázsolódjon el mindenki: TORTA ÉS KARAMELL !

Józsival a születésnapom előtt kerültem kapcsolatba, mert a páromtól, Zolitól szülinapi ajándékként Lengyel Józsi tortát kértem. Mikor felhívtam telefonon, mondta, hogy három hétre előre nem tud vállalni semmiféle megrendelést. Ez hidegzuhanyként ért engem, elakadt a szavam, amit szerintem Józsi is megérzett a vonal túloldalán, és udvariasságból megkérdezte, mit szerettem volna. És akkor, és akkor, és akkor: kimondtam a varázsszót, amire pedig Józsi nem tudott nemet mondani: fekete tortát szeretnék mályva színű karamell virágokkal úgy megkomponálva, hogy a torta belsejében is visszaköszönjön a fekete és a mályva szín. És a Mester nem tudott erre nemet mondani. Így lett az enyém ez a gyönyörűség, ami csodálatosan finom is volt, és úgy köszönt vissza a fekete és a mályva belülről, hogy mákos mousse tortát kaptam, szederzselével injektálva :)))




2012. júliusában 1 éves lett a Torta és karamell blog. E röpke év alatt nagy rajongótábor alakult ki, s Józsi gondolt egy merészet, blogszülinapi partit hirdetett meg a blog kedvelői között. Bárki jelentkezhetett, aki szeretett volna kicsit közelebbről megismerkedni a cukrásztechnikákkal. Végül 178  jelentkező közül került kisorsolásra 10 szerencsés, és köztük voltam én is!!

Pazar vendéglátásban és nagyszerű cukrászkodásban volt részünk.

Ezek a gyönyörűségek pont olyan finomak voltak, mint amilyen szépek


Mousse csodák



5 csillagos partifalatok
Olyan figyelmes házigazdánk volt, hogy ez az asztal egész délután így várt minket, ha valamiből fogyott azonnal ott volt az utánpótlás.



A gyümölcstál is csodásan megkomponálva


A Mesterrel :))


Az alapanyagok, itt még gyönyörű rendben


A karamell (ha úgy tűnne, hogy olyan forró, hogy szinte "bugyog", akkor úgy is van!!)


A kezdetek: okosan ismerkedek :)))))



...aztán következett a lázas alkotás:













Ennyire jó hangulat volt :))


Nekem készült..



és ezekből a tortákból


dolgos kezeink és kreativitásunk által ezek születtek!


Az utolsó simítások a blogszülinapi tortán



A remekművem
(némi csalással, mert a szülinapi tortámról emlékbe eltett kristálygömb valahogy rákívánkozott) :))



A Csapat :))

Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek az eseménynek, ahol a fenséges kiszolgálás mellett sok élménnyel és tudással lettem gazdagabb, remek emberekkel ismerkedtem meg!
Torta és karamell, Lengyel József, köszönöm!

A képek  nagy része Tortabirodalom Orsitól származik, utólagos engedelmével, és köszönettel!