2013. december 4., szerda

Julcsi tortája



Adni jó. Meglepetés ajándékot adni csodálatos!

Még most is kicsordulnak a könnyeim és összeugrik a gyomrom, ha felidézem a ma reggel történését és látom magam előtt Julcsi meglepett arcát és könnyben úszó szemeit. Hallom magam, ahogy zavartan, elakadó hanggal magyarázom, hogy miért is kap születésnapján tortát tőlem valaki, akit jóformán csak látásból ismerek.

Történt ugyanis, hogy egy délután átmentem szüleimhez. Az anyukám könnyáztatta szemekkel ült  az étkezőben laptopja előtt, a facebook oldalamra aktuálisan felrakott tortafotót nézte és olvasgatta a kedves kommenteket. Aztán újra elolvasta, és újra, megint pityergett, majd egyszercsak megkérdezte ki az a Julcsi.
....Julcsit először általános iskolás koromban láttam a suliban, mikor karon ülő babaként behozta az anyukája, aki oroszt tanított, és oly nagy szeretettel, büszkeséggel mutatta be nekünk bájos kislányát. Vannak képek, melyeket - Isten tudja miért -, de olyan élesen őriz emlékezetünk. Az anyukája karján csücsülő Julcsi egy ilyen éles, kitörölhetetlen emlékképem.
....és Julcsi felnőtt. Végtelenül kedves, bájos, segítőkész ember lett belőle, akivel néhanapján találkoztam ügyintézéseim során. 

Elmeséltem anyunak, hogy ki is a Julcsi. Ő is nagy szeretettel emlékezett Julcsi anyukájára, családjára és a következővel állt elő: "Eszti, annyira kedvesen ír ez "kislány" Neked, annyi szépet mond rólad. Ígérd meg, ha születésnapja lesz, sütsz neki egy tortát!" Megígértem.
Heteken keresztül, csak ketten tudtunk erről a meglepetésről. Annyira kíváncsi voltam a hatásra, milyen érzéseket vált ki egy emberből egy nem várt ajándék. Hogy stilszerű legyek, az már csak hab volt a tortán, hogy belőlem milyen érzéseket váltott ki. Visszabújtam egy izgatott gyerek bőrébe, és napokon át az átadás forgatókönyvén gondolkodtam. A születésnap előtti éjszakán csak forogtam, hánykolódtam az ágyamban, ha kicsit sikerült álomba szenderülni, akkor a tortával álmodtam és persze hullafáradtan ébredtem. Szerintem utoljára akkor voltam ilyen izgatott, mikor 10 évesen először mentem külföldre. :)

Reggel torta az autóba, én pedig sorba álltam Julcsi ügyfélfogadásán. A gyomrom diónyira összeugorva, a szívem a torkomban kalapált. Villanófényként követték egymást a gondolatok: vajon örülni fog-e? Egyáltalán, mit fog szólni? Sikerül magamból hülyét csinálni? Tetszeni fog neki? Mit mondjak, ha sorra kerülök?

- Miben segíthetek? - szakította meg Julcsi gondolati zűrzavaromat. 
- Lenne egy óriási kérésem - válaszoltam -, de ki tudnál velem jönni az autómhoz, mert csak ott tudom megmutatni.
Julcsi készségesen bólintott, kabátot öltött, és kijött velem a parkolóba, ahol elcsukló hangon elhadartam, hogy az anyukám egyszer a facebookomat nézve......

- Julcsi! Tegnap este like-oltál egy tortát az oldalamon. Szerintem nem sejtetted, de Neked készült. Fogadd a családomtól olyan nagy szeretettel, ahogy ezt mi szántuk Neked! Legyél mindig ilyen kedves és szép! Nagyon sok boldogságot kívánunk Neked!

Mindketten könnyeztünk. A szülinapos odáig volt a tortától, elmondása szerint valóban élete legnagyobb meglepetését okoztuk. 
Talán egy óra múltával engedett a szorítás a torkomon. Annyira szépen indult ez nap!
Mert adni jó. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése